Feliratkozás hírlevélre
Hírlevelünkben beszámolunk a legfontosabb ökológiai lábnyom kutatásokról, a fenntarthatósági jelentésekről, hazai és nemzetközi trendekről. Hírleveleink ITT olvashatók.
Az ökolábnyomról - közérthetően
Mit mutat meg az ökológiai lábnyom?
Azt mutatja be, hogy az emberek egy csoportja (ország, vagy város lakói, vállalat dolgozói, rendezvény, esküvő résztvevői) a Föld erőforrásaiból mekkora részt használnak fel fogyasztásukkal.
Mire jó az ökológiai lábnyom?
Segítségével összehasonlítható, az egyes életmódok fenntarthatósága. Kiváló kommunikációs eszköz egy település vagy vállalat környezettudatosságának bemutatására, a változások hatásának szemléltetésére. Vállalati szinten az ökológiai lábnyomszámítás jelentős innovációnak számít a k+f tevékenység részeként.
Mennyire ismert az ökológiai lábnyom a vállalatok körében?
2009-ben a GRI alapú környezeti jelentést készítő cégek több mint negyede tért ki a jelentésében az ökológiai lábnyomának (karbon lábnyomának) alakulására és céljaikat ez alapján fogalmazták meg. Ez összesen 362 vállalat, közöttük olyanok, mint a Deloitte, a Magyar Telekom, az Ericcson, a Henkel, a L’Oréal és a The Walt Disney Company.
A lakosság mennyire ismeri az ökolábnyomot?
A „footprint” kifejezésre a Google-ban 17.400.000 találat van, ez kétszer annyi, mint a „Győr” kifejezésre kapott találatok száma (8.600.000).
A CG & Partners Kft. kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a többi alternatív, gazdasági/környezeti mutatóhoz viszonyítva az ökológiai lábnyom örvend a legnagyobb ismertségnek:
319 megkérdezettből 152 teljes mértékben ismeri e mutatót, 94 fő pedig hallott már róla.
Létezik egységes, megbízható módszer a mutató számítására?
Igen, a Global Footprint Network licence alapján. Az ökológiai lábnyom mutató lesz az Európai Unió környezeti indexének alapja, amelyet 2010-ben mutatnak be.
A mutató jelentőségét J. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is elismerte és 2009-es jelentésében támogatta.
Kinek ismerjük az ökológiai lábnyomát?
Az országoknak, de kiszámolták már London ökológiai lábnyomát és számos vállalatét is, mint például az Ofcom. Elektronikus kalkulátorok segítségével (többé-kevésbé megbízhatóan) bárki ki tudja számolni saját egyéni ökológiai lábnyomát is.
Mi a különbség az ökológiai lábnyom és a karbon lábnyom között?
A karbon lábnyom az ökológiai lábnyom egyik összetevője. A karbon lábnyom számítása egyszerűbb, ezért a vállalati gyakorlatban jobban elterjedt.
A nem pénzügyi jelentések értékelésének (CRRA) egyik szempontja a szén-dioxid kibocsátás csökkentése.
OPEV ökológiai lábnyoma
A győri Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny keretein belül a hallgatók kiszámolták a megmérettetés ökolábnyomát. Az eredmény az alábbiakban tölthető le:
OPEV ökológiai lábnyomának kiszámítása
Azt mutatja be, hogy az emberek egy csoportja (ország, vagy város lakói, vállalat dolgozói, rendezvény, esküvő résztvevői) a Föld erőforrásaiból mekkora részt használnak fel fogyasztásukkal.
Mire jó az ökológiai lábnyom?
Segítségével összehasonlítható, az egyes életmódok fenntarthatósága. Kiváló kommunikációs eszköz egy település vagy vállalat környezettudatosságának bemutatására, a változások hatásának szemléltetésére. Vállalati szinten az ökológiai lábnyomszámítás jelentős innovációnak számít a k+f tevékenység részeként.
Mennyire ismert az ökológiai lábnyom a vállalatok körében?
2009-ben a GRI alapú környezeti jelentést készítő cégek több mint negyede tért ki a jelentésében az ökológiai lábnyomának (karbon lábnyomának) alakulására és céljaikat ez alapján fogalmazták meg. Ez összesen 362 vállalat, közöttük olyanok, mint a Deloitte, a Magyar Telekom, az Ericcson, a Henkel, a L’Oréal és a The Walt Disney Company.
A lakosság mennyire ismeri az ökolábnyomot?
A „footprint” kifejezésre a Google-ban 17.400.000 találat van, ez kétszer annyi, mint a „Győr” kifejezésre kapott találatok száma (8.600.000).
A CG & Partners Kft. kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a többi alternatív, gazdasági/környezeti mutatóhoz viszonyítva az ökológiai lábnyom örvend a legnagyobb ismertségnek:
319 megkérdezettből 152 teljes mértékben ismeri e mutatót, 94 fő pedig hallott már róla.
Létezik egységes, megbízható módszer a mutató számítására?
Igen, a Global Footprint Network licence alapján. Az ökológiai lábnyom mutató lesz az Európai Unió környezeti indexének alapja, amelyet 2010-ben mutatnak be.
A mutató jelentőségét J. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is elismerte és 2009-es jelentésében támogatta.
Kinek ismerjük az ökológiai lábnyomát?
Az országoknak, de kiszámolták már London ökológiai lábnyomát és számos vállalatét is, mint például az Ofcom. Elektronikus kalkulátorok segítségével (többé-kevésbé megbízhatóan) bárki ki tudja számolni saját egyéni ökológiai lábnyomát is.
Mi a különbség az ökológiai lábnyom és a karbon lábnyom között?
A karbon lábnyom az ökológiai lábnyom egyik összetevője. A karbon lábnyom számítása egyszerűbb, ezért a vállalati gyakorlatban jobban elterjedt.
A nem pénzügyi jelentések értékelésének (CRRA) egyik szempontja a szén-dioxid kibocsátás csökkentése.
OPEV ökológiai lábnyoma
A győri Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny keretein belül a hallgatók kiszámolták a megmérettetés ökolábnyomát. Az eredmény az alábbiakban tölthető le:
OPEV ökológiai lábnyomának kiszámítása
Kapcsolódó dokumentumok
Kutatásaink
2. Az ökológiai lábnyom csökkentésének és az ökohatékonyság javításának kérdései a vállalati ügyviteli tevékenység fejlesztésében
3. Felesleges termék ökonómiája
CSR és PR kutatások
1. A nem pénzügyi jelentések szerepe a vállalati versenyképesség javításában és a stakeholder kommunikációban
2. A proaktív PR tevékenység szerepe a vállalat életében
3. Társadalmi felelősségvállalás szerepének elemzése a szervezetek életében
4. Étkezési támogatás szerepe a CSR-ben
5. Krízis- és válságkommunikáció elemzése
Menedzsment kutatások
1. A szellemi tőke vállalati értékének meghatározása
2. Scorecard típusú szellemi tőke értékelési és menedzselési rendszer kialakítása
3. Vállalati stratégiák összehasonlító vizsgálata
4. Tudásátadás hatékonyságának és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata a vállalati hatékonyság javítása céljából
5. Tudásmenedzsment rendszer kiépítésének, fejlesztésének és szükséges szervezeti követelményeinek lehetőségei a vállalti működésben
6. Tudásra alapozott vállalati stratégiák megvalósításának vizsgálata
7. Kulcsemberek és kulcspozíciók vizsgálata
Pénzügyi kutatások
1. Kilépési stratégia - avagy mikor vezessük be a cégünket a tőzsdére
2. A pénz- és tőkepiacokra ható erők elemzése, az árfolyamok alakulásának elméleti és gyakorlati bemutatása
3. Pénzügyi tervezés és elemzés, scenario analízis, új projekt megvalósíthatósága pénzügyi oldalról
Marketing-kutatások
1. Szolgáltatásválasztás indítékai a munkahelyi étkezés piacán
2. Új szolgáltatás bevezetésének kockázatelemzése
Informatikai kutatások
1. Vállalati online reklám-hatékonyság és információ management
Kutatási célterületeink: pénzügy, szervezés- és vezetéstudomány, makroökonómia és közösségi gazdaságtan, környezet- gazdaságtan és menedzsment, CSR - társadalmi felelősségvállalás, piaci verseny - piacelméleti kutatások, HR és PR, informatikai és marketing-kutatások.
Környezet-gazdaságtani kutatások
1. Az ökológiai lábnyom számításának gyakorlata a vállalati és a kormányzati szektorban
- Téma jelentősége: Az ökológiai lábnyom a GDP mellet megjelenő legfontosabb alternatív mutató, amelynek számítási módszertana részletesen kidolgozott, az eljárás bonyolultsága miatt mégsem terjedt el széles körben.
- Az eljárás fejlesztésével és adott szituációra való adaptálásával bevezetése megkönnyíthető.
- Az ökológiai lábnyomot számoló kormányzati szerv vagy vállalkozás számára tájékoztatást ad tevékenysége fenntarthatóságáról és környezeti hatásairól.
- Kutatás adat igénye: Részletes statisztikai adatgyűjtést igénylő kutatási téma.
- Gyakorlati jelentősége a vállalatok számára: A mutató a szakmai érdeklődés középpontjában van, ezért kiszámításával az érdeklődés középpontjába lehet kerülni.
2. Az ökológiai lábnyom csökkentésének és az ökohatékonyság javításának kérdései a vállalati ügyviteli tevékenység fejlesztésében
- Téma jelentősége: Iparágtól függetlenül minden vállalat tevékenységében fontos szerepet játszik az irodai, ügyviteli munka. Míg a termelési folyamatok sokoldalúan szabályozottak, a technológiai kötöttségek, minőségi elvárások miatt a környezetvédelem lehetőségei jobban behatároltak, addig az ügyviteli tevékenységben, a profiltól függetlenül erősen kifejezhető a környezettudatosság, amely javítja a vállalat arculatát. A környezetbarát megoldások kockázatmentes költségmegtakarítást is jelentenek a gazdálkodó szervezetek számára. A kutatásnak két fő iránya van: egyik oldalról az ökológiai lábnyom meghatározása, amely az irodai tevékenységre vonatkoztatva az egyszemélyes irodától az irodaházakig minden méretű iroda esetén lehetővé teszi a környezeti terhelés meghatározását. Másik oldalról pedig az ökotérképezés, és az ökohatékonysági számítások segítségével testreszabott megoldást kínál a vállalat számára környezeti terhelésének és költségeinek csökkentésére.
- Gyakorlati jelentősége a vállalkozások számára: a vállalat környezettudatosságának bemutatására alkalmasak a környezetvédelmi beruházások, másrészt másrészt megtakarítási lehetőséget jelentnek. A tanulmány alapját jelentheti az Ablakon Bedobott Pénz pályázatnak.
3. Felesleges termék ökonómiája
- Téma jelentősége: A termékek óriási skálájával találkozik vásárló és a Internet terjedésével a cégek készletezési politikája is jelentősen megváltozott, megjelent a „long tail jelenség”.
- Az óriási kínálatnak megjelentek vadhajtásai is, a funkció nélküli, felesleges és esztétikai értéket sem hordozó cikkek számának nagymértékű növekedésével. Mindez felesleges környezetterhelést és nem kevés bosszúságot is okoz. Hipotézisünk szerint a diverzifikált termékszerkezet megvalósítható fenntartható módon, a felesleges termékek számának növelése nélkül is.
- A téma gyakorlati jelentősége: Javaslatot adunk a vállalat számára a felelős termékszerkezet kialakítására, a mely új piacok meghódítását is jelentheti, miközben jelentősen csökkenti a környezetterhelést.
CSR és PR kutatások
1. A nem pénzügyi jelentések szerepe a vállalati versenyképesség javításában és a stakeholder kommunikációban
- Téma jelentősége: A „nem pénzügyi jelentések” összefoglaló névvel, a kötelező beszá-molóadatokra épülő jelentéseken túlmutató, önként vállalt jelentéseket értjük. Ezek a jelentések alkalmasak arra, hogy a vállalat számára fontos értékeket közvetítsék a partnerek számára. Nem véletlen, hogy a magyarországi nagyvállalatok jelentős része már készít fenntarthatósági, csr, környezetvédelmi jelentést. A kutatás során a Magyarországon működő vállalkozások jelentéseinek összehasonlító elemzését végezzük el, kiemelve a közös pontokat és a jó gyakorlatokat. A sajtóban megjelenő adatokkal összehasonlítva megvizsgáljuk, mennyiben helytállóak a megállapítások. Ahol erre lehetőség van, időbeli összehasonlításokat is végzünk, 100 jelentés elemzésének segítségével. Vizsgálatunkhoz felhasználjuk a nemzetközi standardokat is (pl: GRI).
- Gyakorlati jelentősége a vállalkozások számára: A tanulmányhoz kapcsolódó fejlesztésként elkészülhet a fenntarthatósági (CSR) jelentés, amely a vállalat társadalmi felelősségvállalásának meghatározó dokumentuma lehet.
2. A proaktív PR tevékenység szerepe a vállalat életében
- Téma jelentősége: Minden cégnek szüksége van a jó propagandára, az információk széles körű áramoltatására, piaci ismertségének növelésére, legyen szó új termék bevezetéséről, image kialakításáról, vagy a cég jó piaci szerepléséről. A sajtóban megjelenő, vállalattal kapcsolatos hírek és információk határozzák meg és befolyásolják a legjobban a vállalkozásokról szűkebb és tágabb környezetükben, és a társadalomban kialakuló véleményt, image-t. Mindez nem csak a gazdasági eredményességben, hanem a vállalat társadalomba való „beágyazódása” szempontjából is kulcsfontosságú.
- Kutatásunk célja, hogy ismertessük, hogy a Public Relations (PR) tevékenység miért kap egyre nagyobb szerepet a vállalati ismertség, és az elismertség megalapozásában, így a vállalkozás eredményességében is. Vizsgálatunkat és tanulmányunkat a Frascati kézikönyv definiálása alapján olyan tevékenységként készítettük el, amely a kutatás és a kísérleti fejlesztés módszeresen folytatott alkotómunkáját jelenti, és elsősorban a meglévő ismeretanyag bővítésére szolgál, beleértve az emberről, a kultúráról, és a társadalomról szerzett ismereteket is, valamint arra, hogy ezt az ismeretanyagot új alkalmazások kidolgozására használjuk fel.
3. Társadalmi felelősségvállalás szerepének elemzése a szervezetek életében
- Téma jelentősége: A CSR a vállalkozások jövőképének meghatározó része, jelentősége a vállalkozások életében a következő évek során meghatározóan emelkedni fog.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A vállalkozás publikálható önkéntes CSR jelentést kap, amely jelentős marketing értékkel bír. Több száz vállalkozásra kiterjedő adatbázis áll rendelkezésünkre, amely összehasonlítási, elemzési alapként szolgál, valamint ismert a magyar és a nemzetközi szakirodalom releváns része, elemzési módszerek széles skálája.
- Tanulmány várható eredménye: Az adott vállalkozásra vonatkozó tudományosan megalapozott CSR jelentés készítése, személyre szabott javítási lehetőségek ismertetésével és kommunikációs tanácsokkal
4. Étkezési támogatás szerepe a CSR-ben
- Téma jelentősége: Az étkezési támogatás egy kiváló eszköz a vállalatok kezében a munkavállalói lojalitás növeléséhez, a munkahely megítélésének javításához. Egy vállalat társadalmi megítélésében szerepet játszik ma már az is, hogy mekkora figyelmet szentel arra, hogy biztosítsa munkavállalói számára a kellemes és jó közérzetet, a „well-beeing” érzést. Ebből a szempontból ennek a sajátos támogatási rendszernek a CSR-ben meghatározó szerepe van.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A kutatás eredményei alapján a vizsgált vállalat teljes körű, publikálható jelentést kap a munkahelyi étkezési támogatásának CSR - ben betöltött szerepéről.
- Tanulmány háttere: SPSS 13.0 statisztikai programcsomaggal lefolytatott elemzések anyaga, a magyar és a nemzetközi szakirodalom releváns része
- Elemzéshez szükséges adatok: A vállalkozás étkezési támogatás-rendszeréről szóló 2 oldalas kérdőív kitöltése, alapadatok (munkahelyi étkezési lehetőségek, támogatási formák) szolgáltatása, vezetői interjú a célok és a prioritások meghatározásához.
- Tanulmány időigénye: A vállalati adatszolgáltatástól és a primer kutatás adatbázisának felállításától számított 3 héten belül.
5. Krízis- és válságkommunikáció elemzése
- Téma jelentősége: A válságok jelentik a legnagyobb közvetlen és közvetett anyagi veszélyt és veszteséget a gazdasági szereplők számára. Megelőzni nehéz őket, a felkészülés ezért létfontosságú.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A krízis- és válságkommunikáció jellemzőinek és elemeinek ismeretével a válságokra való tudatos felkészüléssel a veszteség minimalizálható. Amennyiben a vállalkozás igényli, krízis kommunikációs tervét, „Vörös könyvét” is elkészítjük. A krízis- és válságkommunikáció irodalma és legújabb eredményei. Kríziskommunikációs esettanulmányok. Hazai és nemzetközi szakirodalom.
- Tanulmány várható eredménye: Az adott vállalkozásra vonatkozó megalapozott veszélyességi állapot és a krízishelyzetre való felkészültségi fok meghatározása, személyre szabott javítási lehetőségek ismertetésével és kommunikációs tanácsokkal.
Menedzsment kutatások
1. A szellemi tőke vállalati értékének meghatározása
- Téma jelentősége: A nemzetközi kutatások megállapításai szerint a szellemi tőke a vállalati értékének átlagosan 80%-át teszi ki napjainkban. A hagyományos pénzügyi szemlélet nem fordít figyelmet a nem anyagi jellegű erőforrásoknak (pl. tudás, információ mennyisége/ minősége, vezetés színvonala, stb.). Ennek következtében rendkívül fontos minden vállalat számára, hogy ismerje azokat az erőforrások, amelyek valóban értékesek számára, és versenyelőnyt adnak. Nagyon gyakran ezek az erőforrások nem anyagi jellegűek, és tudástőke formájában van jelen, mely egyfajta rejtett erőforrásként áll rendelkezésre.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a vállalat megismerheti azokat az erőforrásokat, melyek a pénzügyi beszámolókban nem szerepelnek, és lehetőség adódik, hogy később ezekre az elemekre koncentráljon. Emellett forintértékben is kifejezhető a pénzügyi kimutatásokban nem szereplő szellemi tőkében tárolt vállalati érték. Erre építve tudatosabban és hatékonyabban működhet a vállalat.
- A tanulmány eredménye: egyedileg kidolgozott metodikával elkészül egy vállalati jelentés, mely forintértékben és tényezőkre bontva pontozásos módszerrel is megvizsgálja a szellemi tőke mértékét. Több 100 vállalkozás adatát tartalmazó adatbázis alapján az eredmények az iparág egyéb szereplőivel is összehasonlíthatók. Az adatbázis és a módszertan nemzetközi viszonylatban is újszerű, mivel ötvözi a pénzügyi és scorecard típusú szellemi tőke értékelést.
2. Scorecard típusú szellemi tőke értékelési és menedzselési rendszer kialakítása
- Téma jelentősége: Az Európai Bizottság által készített RICARDIS jelentés szerint a kis- és középvállalati szektor egyik kitörési pontja lehet a szellemi tőkében rejlő lehetőségek kiaknázása. Mivel a tudástőke jórészt alkalmazottakhoz köthető, ezért egészen más menedzselési elveket és módszereket követel meg, mint a hagyományos szemlélet. Külföldi szakemberek úgy fogalmazzák meg a problémát, hogy a vállalatnak tudni kell kezelni azt az esetet, amikor a legértékesebb erőforrása esténként hazamegy.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a tanulmány lehetőséget ad arra, hogy egyrészt a vállalat megismerje, hogy mely szellemi erőforrásai a legértékesebbek, és mely irányokban fejlesztendőek tovább. Másrészről a scorecard- típusú értékelés lehetővé teszi egy menedzsment rendszer kidolgozását, mely segítségével a vállalat folyamatosan nyomon tudja követni a szellemi tőkéjének alakulását és magához a célok kijelöléséhez is hasznos rendszert kap.
- A tanulmány eredménye: vállalati jelentés, mely a szellemi tőke egyes elemeit azonosítja. Rendelkezésre álló adatbázis alapján ezek benchmarkként összevethetők az iparág többi szereplőivel. Emellett a kutatás eredményeként egy kidolgozott rendszer áll a vállalkozás rendelkezésére, mellyel követheti, hogy mely elemekben következett be változás a korábbi időszakhoz képest, és egy irányítási- célkijelölési rendszerként is felhasználhatja ezt.
- Várható eredmények: tudatosul a menedzsmentben, hogy melyek a legértékesebb erőforrások, és az erre alapozott rendszer alkalmas a hatékonyság javítására.
3. Vállalati stratégiák összehasonlító vizsgálata
- Téma jelentősége: A hosszú távú vállalati stratégiák alapvetően meghatározzák azt, hogy a jövőben mennyire lehet sikeres egy vállalat. Nemzetközi szinten jól ismert az a tény, hogy a proaktív stratégiaalakítás és a jövőbeli versenykörnyezet megválasztása döntő jelentőségű a jövedelmezőség és fennmaradás szempontjából.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a kutatás során kérdőíves módszerrel feltérképezzük a vállalat jelenlegi működési környezetét, a rejtett vagy hallgatólagos célokat, a működési környezetet.
- A tanulmány eredménye: vállalati jelentés, mely egyrészt tartalmazza a jelenlegi stratégia főbb vonalait, másrészt ajánlást ad a követendő stratégiai irányvonalakra vonatkozóan. A kutatás összehasonlításra is lehetőséget ad, mivel több száz vállalkozás adata áll rendelkezésre, így akár iparági szinten is tehetők megállapítások.
- Várható eredmények: a menedzsment tudományosan megalapozott segítséget kap a jelenlegi stratégia megismeréséhez és a jövőbeni stratégia kialakításához.
4. Tudásátadás hatékonyságának és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata a vállalati hatékonyság javítása céljából
- Téma jelentősége: A vállalaton belül az alkalmazottak közötti tudás és információátadás számos iparágban döntő fontosságú a hatékony működés és a költségcsökkentés szempontjából. Azonban ez számos akadályba ütközik a magyar gyakorlatban, pl. információféltés, kooperáció hiánya. A tudásmenedzsment rendszer kiépítésének egyik sarkalatos pontja a tudásátadás témaköre. A témakör nemzetközi szinten folyó tudományos diskurzus egyik fontos része, és jelenleg is számos multinacionális vállalat folytat ebben a körben kutatást, illetve hasznosítja az így megszerzett ismereteket.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a vállalat számára rendkívül fontos, hogy felmérje a szervezeti kultúra jellemzőit, melyben kiemelt szerepe van a tudásátadás eredményességét meghatározó tényezőknek.
- A tanulmány eredménye: vállalati jelentés, mely tartalmazza, hogy milyen hatékonyságú a tudásátadás az alkalmazottak között és milyen minőségű a szervezeti kultúra. Lehetőség van összehasonlítások elvégzésére, mivel 130 vállalatból álló adatbázis áll rendelkezésre.
5. Tudásmenedzsment rendszer kiépítésének, fejlesztésének és szükséges szervezeti követelményeinek lehetőségei a vállalti működésben
- Téma jelentősége: Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban rendkívül elterjedtek a különféle tudásmenedzsment rendszerek. Napjainkra nemcsak a nagyvállalatok (HP, IBM, Microsoft), hanem a kis- és középvállalatok jó része is rendelkezik ilyen rendszerrel. A hatékonyság és versenyképesség szempontjából a jövőben döntő jelentőségű lesz, hogy melyik vállalat rendelkezik ilyen működési hatékonyságot javító rendszerrel.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a vállalat képet kap arról, hogy szervezeti kultúra tekintetében, és az egyes tudásmenedzsment elemek tekintetében milyen lehetőségei vannak, valamint összehasonlíthatja magát az iparág, vagy más iparágak szereplőivel. Ezáltal lehetőség adódik arra, hogy a vállalat a tudásmenedzsment rendszer fejlesztésével növelje hatékonyságát, csökkentse költségeit.
- A tanulmány eredménye: vállalati jelentés, mely tartalmazza a vállalatnál működő tudásmenedzsment alrendszereket, a szervezeti kultúra milyenségét, és felvázolja a lehetséges fejlesztési irányokat. Komparatív elemzésre is lehetőség adódik, melyben rendelkezésre álló több száz vállalat eredményeivel hasonlítható össze az adott vállalat.
6. Tudásra alapozott vállalati stratégiák megvalósításának vizsgálata
- Téma jelentősége: Az Európai Unió hosszú távú célja, hogy a tudásgazdaságot fejlessze, mivel a jövő meghatározó vállalati sikertényezője a tudás alapú működés lesz.
- A tanulmány gyakorlati haszna: kutatásunk célja, hogy megvizsgáljuk a vállalat stratégiáját, hogy milyen mértékben alapul a vállalat által birtokolt tudástényezőkön. Emellett javaslatot adunk arra, hogy célszerű-e valamilyen tudás alapú stratégia irányába elmozdulni. A stratégiai lehetőségek mély elemzése segítséget nyújt a tudatos stratégiaformáláshoz és ezáltal drasztikusan képes növelni a vállalat mozgásterét, jövedelmezőségét és stabilitását.
- A tanulmány eredménye: vállalati jelentés, mely elemzi a jelenlegi stratégiát, annak lehetséges módosítását a tudás alapú működés irányába. Lehetőség adódik több száz vállalatot tartalmazó adatbázis alapján az összehasonlító elemzésre is.
7. Kulcsemberek és kulcspozíciók vizsgálata
- Téma jelentősége: Minden vállalat működése során vannak olyan pozíciók és személyek, akik kulcsfontosságú szerepet töltenek be szaktudásuk, kapcsolatrendszerük vagy tapasztalatuk miatt. Ezeknek a személyeknek a megtartása, ösztönzése és motiválása esetenként nem könnyű feladat.
- A tanulmány gyakorlati haszna: a kutatás célja, hogy megvizsgálja a vállalatot, és elemezze a kulcsszereplőket: mely pozícióban vannak jelen, melyek az elvárásaik, melyek a céljaik, miként motiválhatók, milyenek a személyiségjegyeik. A kutatás másik része, hogy a vezetők magatartását feltárjuk és összehasonlítsuk a kulcsemberek elvárásaival.
- A tanulmány eredménye: a vállalat képet kap saját kulcsembereiről és a vezetők viszonyáról, melyet összehasonlítunk mintegy 100 magyarországi és szlovák cég gyakorlatával (kérdőívek elemzése). Ezáltal a vállalat iránymutatást kaphat, hogy milyen formában érdemes a kulcsemberek megtartását módosítani, illetve ötleteket kaphat a személyzeti politika ilyen irányú fejlesztésére.
Pénzügyi kutatások
1. Kilépési stratégia - avagy mikor vezessük be a cégünket a tőzsdére
- Téma jelentősége: Minden vállalkozás elérkezik életének azon fejlett szakaszába, ahol megfontolandó a tőzsdei megjelenés IPO keretében. Nyugaton ez már bevált módszer, s a mostani magánnyugdíjpénztári átalakítások pedig kedveznek a cégek ilyen irányú terveinek.
- A tulajdonosok számára jó lehetőség munkájuk gyümölcsének részbeni vagy egészbeni betakarítására. A cég számára pedig jó forrásbevonási lehetőség, s nem utolsó sorban kiváló marketing felületet is jelent.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A vállalkozás megismeri a tőzsdei bevezetés előnyeit, hátrányait, időzítésének a megfelelő időpontját. Kiszámításra kerül a vállalat értéke, mely alapot jelentene a majdani IPO keretében meghatározandó árra vonatkozóan. Emellett összehasonlítás más versenytársakkal.
- Tanulmány háttere: A nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása, és a széleskörű tőkepiaci adatbázisok elemzése.
- Elemzéshez szükséges adatok: A vállalkozás mérlege, eredménykimutatatása, cash flow-ja az elmúlt évekből, s az elkövetkező évekre vonatkozó tervszámai. Szükség esetén személyes konzultáció.
- Tanulmány időigénye: Adatbázis elkészülésétől kezdve, a vállalati adatszolgáltatástól számított 4 héten belül.
- Tanulmány várható eredménye: A tőkepiacra ható erők ismerete, bevezetés pontos időzítése. Megjelenés előnyei, hátrányai. A cég értékének a meghatározása, kérés esetén a konkurensekkel való összevetése.
2. A pénz- és tőkepiacokra ható erők elemzése, az árfolyamok alakulásának elméleti és gyakorlati bemutatása
- Téma jelentősége: Minden vállalkozás számára fontos a pénz- és tőkepiacokra ható erők megértése, s ezek hatásainak a vizsgálata a különböző tőkepiaci instrumentumok árváltozására vonatkozóan.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A széleskörű irodalmi háttér segítségével a cég saját stratégiát dolgozhat ki a különböző pénzpiaci helyzetek orvoslására. Megismeri a viselkedési pénzügyek hatásait a piaci mozgásokra vonatkozóan.
- Tanulmány háttere: A nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása, a legújabb nézetek kapcsán is. Nemzetközi kutatási eredmények használata.
- Elemzéshez szükséges adatok: A cég pénz- és tőkepiacokkal kapcsolatos pénzügyi adatai, emellett pedig kérdőív kitöltése a cég vezető munkatársai körében.
- Tanulmány időigénye: Adatszolgáltatástól számítva 4 héten belül.
- Tanulmány várható eredménye: Az árfolyam alakulására ható tényezők és viselkedési pénzügyi ismeretek elsajátítása. Az elméleti háttér és a kérdőív segítségével pedig segítségnyújtás a cég konkrét pénzügyi döntéseinél, tőkepiaci pozícióinak a kezelésénél.
3. Pénzügyi tervezés és elemzés, scenario analízis, új projekt megvalósíthatósága pénzügyi oldalról
- Téma jelentősége: A pénzügyi tervezés minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen, hisz egy meggondolatlan döntés beláthatatlan következményekkel járhat.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: Mutatószámok meghatározása a cégre vonatkozóan, kérés esetén összehasonlítása a versenytársakkal. Különböző scenariok kiértékelése a gazdasági háttér függvényeként. Új projekt esetén pedig a beruházás megtérülésének a vizsgálata, tőkeköltség, fedezeti pont kérdéskörének a vizsgálata.
- Tanulmány háttere: A nemzetközi és hazai szakirodalom feldolgozása, és a széleskörű tőkepiaci adatbázisok elemzése.
- Elemzéshez szükséges adatok: A vállalkozás mérlege, eredménykimutatatása, cash flow-ja az elmúlt évekből, s az elkövetkező évekre vonatkozó tervszámai. Új projekt esetén annak keretszámai. Szükség esetén személyes konzultáció.
- Tanulmány időigénye: Adatszolgáltatástól számítva 4 héten belül.
- Tanulmány várható eredménye: A cég működésének pénzügyi elemzése, különböző scenariok hatásainak a vizsgálata. Új projekt esetén megtérülési vizsgálatok elvégzése.
Marketing-kutatások
1. Szolgáltatásválasztás indítékai a munkahelyi étkezés piacán
- Téma jelentősége: Az utóbbi évtizedekben, hazánkban a munkahelyi étkeztetés rendszere jelentősen átalakul és az élelmiszerpiac keresleti oldala is jelentősen átrendeződött. Így a munkahelyi étkeztetéssel foglalkozó vállalkozások fejlesztésében nagy szerepe lehet azon kutatásoknak, amelyek a fogyasztók magatartásával, szolgáltatásválasztását magyarázó tényezőkkel foglalkoznak.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A kutatás eredményei alapján jellemezhető a vizsgált munkahelyi étkeztető fogyasztói célcsoportja a szolgáltatáspreferencia (menüválaszték, árak és kapcsolódó szolgáltatások megítélése), és demográfiai karakterek alapján. Megbecsülhető a pontenciális célcsoportok nagysága. A kutatási eredményei segítségével körvonalazhatók azok a speciális marketing-aktivitások, amelyek szükségesek a munkahelyi étkezés fogyasztói szegmenseinek eléréséhez.
- Tanulmány háttere: SPSS 13.0 statisztikai programcsomaggal lefolytatott elemzések anyaga, a magyar és a nemzetközi szakirodalom releváns része.
- Elemzéshez szükséges adatok: A vállalkozás munkahelyi étkeztetésének fogyasztói megítélésével kapcsolatos két oldalas kérdőív kitöltése. A kérdőív főbb témakörei: a munkahelyi étkezési módok megítélése, a szolgáltatásválasztás indítékai és demográfiai kérdések. Alapadatok szolgáltatása (munkahelyi munkahelyi étkezési lehetőségek, támogatási formák) vezetői interjú a célok és prioritások meghatározásához.
- Tanulmány időigénye: A vállalati adatszolgáltatástól és a primer kutatás adatbázisának felállításától számított 3 héten belül.
- Tanulmány várható eredménye: Az adott vállalkozás munkahelyi étkezési rendszerére vonatkozó, tudományosan megalapozott fejlesztési lehetőségek, marketing- és marketing-kommunikációs javaslatok ismertetése.
2. Új szolgáltatás bevezetésének kockázatelemzése
- Téma jelentősége: A gazdasági válsághelyzet átgondoltabb, tudatosabb stratégiát igényel azoktól a vállalatoktól, amelyek szeretnék nemcsak túlélni, hanem megerősödve kikerülni ebből a gazdasági szituációból.
- Gyakorlati haszna a vállalkozások számára: A megoldás egyik eszköze lehet a diverzifikáció. A kis befektetést igénylő szolgáltatások bevezetése a siker kulcsa lehet, mert úgy valósítható meg a diverzifikáció, hogy minimális pótlólagos ráfordítást igényel.
- A tanulmány bemutatja a szolgáltatástermékek körét (azokat a szolgáltatásokat, amelyek önállóan is piacképesek). A szakirodalom alapján ismertetjük a kockázatelemzési módszereket, ezek alkalmazhatóságát. A bevezetendő szolgáltatásoknál végzett kockázatelemzés célja a gazdasági tervezés lehető legteljesebb körű, piaci oldalról történő megalapozása, az operatív tervezés megkönnyítése. Primer piackutatásunk alapján bemutatjuk egy új szolgáltatással kapcsolatos vevői attitűdöket és eladói stratégiákat. A vállalatnak személyre szabott javaslatot teszünk szolgáltatás bevezetésére, és az ezzel kapcsolatos kockázat csökkentésére.
- Tanulmány várható eredménye: A vállalat megismeri a kis befektetést igénylő szolgáltatások bevezetésének módszereit és felkészül azok veszélyeire. Az eredményesség szempontjából ezek a megoldások fontosak, mert így üzleti pozíciója javítható. A bevezetendő szolgáltatásoknál végzett kockázatelemzés célja a gazdasági tervezés lehető legteljesebb körű, piaci oldalról történő megalapozása, az operatív tervezés megkönnyítése. A vállalatnak személyre szabott javaslatot teszünk szolgáltatás bevezetésére, és az ezzel kapcsolatos kockázat csökkentésére.
Informatikai kutatások
1. Vállalati online reklám-hatékonyság és információ management
- Téma jelentősége: A kutatás célja, hogy alapvető információt nyújtson a marketingstratégia kidolgozásához, és a fogyasztói igények minél teljesebb körű online kiszolgálásához.
- Az információ gazdasági hasznosságának mérhetősége. Az információ gyűjtési technológiák adaptálása. Különböző szintű információs rendszerek hatékonyságának javítása, tartalmi korszerűsítésük lehetősége. Összehasonlító értékelés (benchmarking adatbázis).
- Kutatási igény: kérdőív rendszer kialakítása, visszajelzések igazolása (visszajelzések gyorsaságától függ a tanulmányi idő hossza)
- Gyakorlati jelentőség: Egy-egy mérési módszer önmagában nem ad teljes képet a piac helyzetről, ezért fontos, hogy több különböző módszer eredményeit integráljuk, így kapjuk meg az érdeklődési kör, avagy az online vásárlók minden egyes csoportjáról az információkat. Teljes összehasonlító rendszer kialakítása és a hozzá kapcsolódó adatbázis kiépítése.
- Vállalkozásoknak, cégeknek betekintést nyújtunk az adott piaci pozíciójáról, („közismeretéről”). Kutatásunkkal pedig elősegítenénk, hogy különböző összehasonlító módszerek kidolgozása után, online reklámokkal („önmarketinggel”) e pozíción javítani tudjon vagy stabilabbá tegye.
2. Cégek, vállalatok informatikai erőforrásainak új szemléletű hasznosítása
- Téma jelentősége: A kisebb - nagyobb vállalkozások informatikai erőforrásainak olyan új szemléletű hasznosításra irányuló javaslat kidolgozása, amely a gazdálkodás különböző (vállalati, regionális és nemzetgazdasági) szintjein keresi a hardver és szoftver egységek legkedvezőbb kombinációit. Lehetőséget próbál teremteni és korszerűen értelmezni a hasznosságot a felhasználói rendszerek stabilitását is figyelembe véve. Ezáltal új alapokra helyezi a rendszer versenyképességének és gazdaságosságának mérését, az esetleges vagy adott termelési tényezők helyettesíthetőségének lehetőségeit, a műszaki gazdasági fejlődés kritérium-rendszerét, ezen keresztül növeli a különböző szintű döntéshozatal szabadságfokát.
- Cél: Az informatikai rendszer erőforrásainak egységesítése, új szemléletű mérési rendszerének kidolgozása, a rendszer - rendszerek hatékonyságának felmérése, eltérés esetén egységes profil kialakítása, versenyképesség megállapítása, stabilitás magas szintű meghatározása, alkalmazói munkaállomások egységes kialakítása, vállalati és ágazati szintű erőforrás-allokációk rendszerének kidolgozása, hazai és nemzetközi versenyképességi számítások.
- Gyakorlati jelentőség: egységes, versenyképes, intra vagy inter hálózat kialakításának, fejlesztésének vizsgálata, ötlet-hatékony megoldási javaslat.
- Téma jelentősége: A cégen, vállalaton belül a rendszerek hatékonyságvizsgálata. Termeléshez, adminisztrációhoz kapcsolódó hálózati rendszerek megfelelő működésének áttekintése, adatátviteli, adatfeldolgozási, adattárolási szempontból.
- Kutatási adatigény: adott automatizálási folyamatokban használt erőforrások teljesítményadatai
- Gyakorlati jelentőség: Megbízható és terhelhető rendszerek kiépítése, fejlesztése. Költség-hatékony automatizálás piacképes kialakítása.